Szabolcs-Szatmár-Bereg megye látnivalók
Az Országkvíz bemutatja: Válogatás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye látnivalóiból. Kvízkérdések hazai városokról, településekről.
Légifelvétel Balkány Nagykálló Nyíregyháza
DJI F450 + SJ4000
Körmenet, harangszó | Sarlós Boldogasszony-templom, Római Katolikus Plébánia, Siófok, 2023
Séta Nyíregyháza körül
Szép a természetben, bárhová indulsz nyuszik, szép hétvégi kertek, almáskertek és csodaszép ménes, kis és nagycsikókkal találkozhatsz Nyíregyháza körül. Ezért szereti Sabina Nyíregyházát.
Asia Race - Ázsia Túra 2013 - A Madjarok
2013-ban is elindultunk, hogy meghódítsuk őseink földjét. Az orosz és kazah sztyeppéken keresztül jutottunk el Astanáig, majd a velünk genetikai rokonságban levő madjar (ejtsd: magyar) törzshöz. Láttuk a hajóroncsokat a kiszáradt Aral tó medrében és a Kazah nagyvezér kéznyomát a 100 méter magas Bajtarek toronyban. Ittunk tevetejet, ami olyan mint a kefír és szereltünk terepjárót, hogy haza tudjunk érni. Kemény verseny volt, igazi kaland. Gyere velünk 2014-ben egészen Mongólia fővárosáig Ulánbátorig.
Debrecen - Református Nagytemplom - Hungary
A debreceni református nagytemplom Debrecen legjellegzetesebb épülete, 1500 m²-es alapterületével az ország legnagyobb református temploma, ezenkívül a legnagyobb protestáns templom is az országban. A Magyarországi Református Egyház jelképe, miatta nevezik Debrecent gyakran „kálvinista Rómának”. 1805 és 1824 között épült, klasszicista stílusban, a Kossuth tér és a Kálvin tér közt áll, a belvárosban.
Camera - DJI Pocket 2
Quality - 4K 60 FPS
Recorded - 2021
#debrecen #reformátusnagytemplom #templom #hungary #magyarország #ehunwalk #travel #utazás #walking #europe #avrupa #séta #ungaria #ungern #maďarsko #węgry #ungarn #угорщина #mађарска #macaristan #hungria #hungría #hongrie #匈牙利 #ハンガリー #헝가리 #हंगरी #यूरोप #ヨーロッパ #欧洲 #유럽
TCS Hungary @ Ultrabalaton 2018
The official TCS Ultrabalaton video is here!📢🎞️🎬 Amazing vibes, live DJ, fun activities, beanbags and special night lights greeted the 1377 runners🏃♀️ crossing through our relay point in Balatonberény during the 221 km long ultra-marathon competition.
#SeizeTheDay #TCSHungary #TeamTCS
TRANZITEZI UNGARIA??? sfaturi utile
III. Tavaszi Balkán Túra 2017
III. Tavaszi Balkán Túra és Verseny élménybeszámoló+ Bajnokság állása
2017. május 3-6.
4 ország, 14 hegység, 1 tengerpart és számtalan felejthetetlen kaland.
Röviden tömören így tudnám összefoglalni a májusban megrendezett Balkáni futamunkat.
A Nisből (Szerbia) elrajtoló csapatok nagy izgalommal vágtak neki a versenynek. Az első szakasz a szerb hegyekben kezdődött, majd a macedón hegyek követeztek. A napok végén minden versenyző fáradtan, de elégedetten ért be a célba. Természetesen a túrázóknak sem volt egyszerű a dolguk, hiszen próbáltunk minél több terepet belecsempészni napjaikba, amit nagyon élveztek, sőt volt, aki neki is vágott a verseny kategóriának, „bevette a gyógyszert” és úgy döntött kipróbálja Magát, navigátorát és autóját. Szerencsésen megérkeztek ők is a célba és bár fáradtan, de nagy mosollyal mesélték az izgalmakat, amiket átéltek. A 4 napos verseny után a csapatok nagy része megérkezett a görög tengerpartra,bár volt, akinek vissza kellett fordulni, ezúton is sajnáljuk és reméljük legközelebb Mindenki megérkezik a végcélba.
Ez alkalommal is köszönetet mondhatunk az összes résztvevőnek a remek hangulatért, gördülékenységért és a segítő kezekért.
Bajnokság állása:
1. Patroldoki: 80p
2. Huszár Team: 54p
3. Hello Kitty: 48p
4. Mudhogs Adventures Team: 44p
5. BK Team: 40p
6. Dulifuli, MiQ Team: 30p
7. Őrségi, Pockos, Hegyi Törpék: 24p
8. Juhász Béla: 16p
9. Mudhogs2, Zöld 80, Jimny: 12p
10. ECT Adventures, KartHágók: 6p
Ne feledjétek következő versenyünket: V. Karitatív Kárpátalja Túra és Verseny, 2017. júnus 9-11.
Fire show in Sirok
Fire show in a medieval castle of Sirok, Hungary, a part of Museum Night 2008
Császár Gabi időn túli hetese
Fishing at Lake Kertész
A wonderful lake near Lake Balaton in Látrány, Hungary.
There are small fishes, and a lot of birds, and it looks like sw in the amazonian dzsungel.
We are listening Yonderboi.